Pallavicini családi nap

Két év után végre újra megrendezhettük a CSALÁDI NAPOT és a névadó EMLÉKÜNNEPSÉGET a Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskolában. Jó volt újra hallani a gyerekzsivajt, érezni az ínycsiklandó, finom illatokat.

Köszönjük a szülők áldozatos munkáját és a Sándorfalvi Általános Iskolás Gyermekekért Közalapítványnak az anyagi támogatást, amellyel lehetővé tették a PALLAVICINI NAPOK sokszínű programjainak megvalósítását és a színvonalas műsor megrendezését.

A családi napot 2022. május 6-án tartottuk, őrgróf Pallavicini Sándor születésnapján. Mind a szülők, mind a gyerekek nagy izgalommal várták a forgatagot, lázasan készültek finomabbnál finomabb ételekkel, süteményekkel, frissítőkkel. Az iskola vezetősége és pedagógusai változatos programok szervezésével járultak hozzá a kellemes időtöltéséhez, szórakozáshoz. Az ünnepélyes megnyitón Czibuláné Arany-Szabó Ágnes köszöntötte a vendégeket, majd a 6.b osztály furulya bemutatója és a 2. évfolyam Tavasztánca adta meg az alaphangulatot.

 Ezek után egymásnak adták a színpadot, a fellépési helyszíneket a vendégek. Mindenki találhatott olyan programot, amely a kedvére való volt. Az osztályok rajzverseny keretében tették színessé az Aradi utca aszfaltútját, a szülők véradással jótékonykodhattak, illetve gyűjthettek értékes szavazatokat gyermekük osztályának.

Hasznos és érdekes ismeretekkel gazdagodhattak, akik részt vettek a kutyaterápiás bemutatón a Tappancs Állatvédő Alapítvány jóvoltából, illetve figyelmesen végignézték az elsősegély bemutatót, amelyen AMBU babán mutatták be az újraélesztés lépéseit.  A sportrajongók sem maradtak program nélkül: volt érdekes beszélgetés Kárász Anna olimpia bajnok, négyszeres világbajnok magyar kajakozóval; bemutatkozott a Szatymazi Judo Klub, a Mórahalmi Kötélugró Csoport és a Kisteleki Majorette csoport is. Végig lehetett izgulni az iskolai kosárlabda döntőt, amelyet a 7.a és a 8.a osztály vívott, majd a győztes nyolcadikos csapat a tanári csapattal játszott, akiktől vereséget szenvedett. Zenéből sem volt hiány: a STAMI diákjai sok-sok produkcióval szórakoztatták a közönséget, majd Kékesi Dóra  szólóénekével zárult a zenés műsor. A  Déli Blokk motoros egyesület tagjai is begördültek a kézilabda pályára, látványos bemutatóval és a gyerekek motoroztatásával nagy örömet szereztek.

A nagy érdeklődés kísérte az Exatlon bajnokok bemutatkozását. Dr. Busa Gabriella, Kempf Zozo és Szente Gréta előbb talkshow keretében elevenítették fel dominikai élményeiket, s válaszoltak a diákok kérdéseire, majd fényképezkedtek a gyerekekkel, szülőkkel, s osztottak ki több száz autogramot. Közvetlenségük, kedvességük, türelmük mindenkit elvarázsolt, s állandóan gyerekhad kísérte őket, hogy le ne maradjanak valami izgalmasról. Így láthatták Grétit csúszdázni, Zozo pedig – természetesen- bukfenccel érkezett meg az ugrálóvárról.

Köszönjük minden kedves Szülőnek, Támogatónak, Vendégnek, Fellépőnek, hogy felejthetetlenné varázsolták ezt a napot. Nagyon hiányzott már ez az önfeledt, közös időtöltés.

Az ünnepségsorozat május 23-án a névadó emlékünnepséggel folytatódott: 20 évvel ezelőtt, 2002. május 6-án vette fel az iskola a Pallavicini Sándor Általános Iskola nevet, tisztelegve a település alapítója, őrgróf Pallavicini Sándor előtt. Az ünnepség díszvendége idén is az őrgróf leszármazottja, Alfonso Pallavicini volt.

Elsőként a dombormű megkoszorúzásával róttuk le tiszteletünket Pallavicini Sándor előtt, majd a díszteremmé alakult tornacsarnokban folytatódott a megemlékezés. Czibuláné Arany-Szabó Ágnes intézményvezető az iskola történetét elevenítette fel, s elsősorban az elmúlt 20 év fejlesztéseit, változásait összegezte. Bertáné Takács Erika mesterpedagógus Sándorfalva alapítását, a történelmi múltat idézte fel előadásában. A Suhancok fergeteges előadása után az ünnepség legizgalmasabb pillanata következett: a 2022-es esztendő Pallavicini Károly- díjának átadása. Elsőként az elmúlt két év díjazottai, Bitó Alexandra (2020) és György Lola (2021) vették át az emléklapot őrgróf Pallavicini Alfonsotól. Az idei év győztese Vékes Ádám József lett. Mindhárom diák a nyáron fog elutazni Nagy-Britanniába a kéthetes angol nyelvtanfolyamra. Mindhármuknak szívből gratulálunk!

Az ünnepélyes pillanatok után az általános iskola tanulói adtak színvonalas műsort, melynek témája a tavasz volt. A közel 120 gyerek munkáját Horváth Csilla Dalma, Priegerné Szabó Ildikó, Ambrus Jánosné irányította. A zenei betéteket, a hangosítás feladatát a Sándorfalva Térségi Alapfokú Művészeti Iskola tanárai vállalták, külön köszönet Kaszás László intézményvezetőnek és Varga Rudolfnak, a STAMI  zongoratanárának. Záróprodukcióként a tanári mini kórus (Hegedűs Bernadett, Horváth Csilla Dalma, Priegerné Szabó Ildikó és Udvardy Endre Ádám) lepte meg a vendégeket egy dallal, s végül az énekkarhoz csatlakozva az iskola tanulói közös dallal zárták a műsort.

Hozzászólás küldése

QR Code Business Card