A sándorfalvi nyolcadikosok szép sikereket értek el A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium háromfordulós Angol nyelvi tehetségkutató versenyén, melyre 198 diák jelentkezett szegedi és Szeged környéki iskolákból. A Pallavicini Sándor Általános Iskolában 7 nyolcadikos tanuló írta meg az első, online fordulót. A résztvevők nyelvtani, nyelvhasználati és kulturális ismereteikről adhattak számot. 

 

A második fordulóra már szűkült a keret,  45 tanuló érte el a továbbjutáshoz szükséges pontszámot. Iskolánkból nem kevesebb, mint 6 tanuló vehetett részt a középdöntőben: Atesán Axel, Nagypál Borbála (8/a), Koszta Dávid, Szabó Attila (8/b) György Lola, Mári Anasztázia  (8/d) osztályos tanulók. Mindannyian emelt szinten tanulják az angol nyelvet, felkészítő tanáruk: Lakatos Krisztina.  A második fordulóra január 22-én került sor a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Ebben a körben már sokkal komplexebb feladatokat kaptak a versenyzők: olvasás és hallás utáni szövegértési feladatok, angol szólások, közmondások is szerepeltek a feladatlapban. A döntőbe mindössze 15 tanulót hívtak meg, ott már csak a legjobbak versenyezhettek. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a top 15–be 4 pallavicinis diák is bejutott: Atesán Axel, Nagypál Borbála (8/a), Koszta Dávid, Szabó Attila (8/b). A február 9-én megrendezett döntőbe jutott diákok előzetes feladatot kaptak:  egy youtube videót meghallgatva, különböző hangok alapján kreálniuk kellet egy történetet angol nyelven, melyet a zsűri előtt kellett elmesélniük. A magas színvonalú versenyen mindannyian helytálltak. Koszta Dávid a III. helyen végzett, Szabó Attila különdíjas lett. Gratulálunk a szép eredményekhez!

 
 
 

A csoportképen: Koszta Dávid, Atesán Axel, Lakatos Krisztina, Mári Anasztázia, György Lola, Nagypál Borbála.

A kis képen: Szabó Attila 

Hozzászólás küldése

QR Code Business Card