2019. december 10. archívum

KÖZGAZDÁSZPALÁNTA VERSENY

Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma  által hirdetett versenyre 3 fős csapatokkal lehetett nevezni. Iskolánkból 2 csapat indult.

Pénzhalász Kft.    Tagjai: Molnár Edina, Kis-Túri Zsombor, Szabó Levente

 Material Girls       Tagjai:  Vidéki Enikő, Lázár Vivien, Bitó Alexandra, (Gulyás Viktória)

              

Kis- Túri Zsombor beszámolója a versenyről:  „Nagy elismerés számomra, hogy eljutottunk csapatunkkal a Szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnázium által megszervezett Közgazdászpalánta verseny döntőjére. A verseny első két fordulójának eredményes megoldása nem volt megerőltető számunkra. Nagyrészben közgazdasági, illetve gazdasággal kapcsolatos kérdésekre válaszoltunk, ahol teljes pontszámot kaptunk. Iskolánkból még egy csapat indult a versenyen és nagy örömünkre a 35 jelentkező csapatból mind a ketten döntősök lettünk. Ott többféle feladat volt, többnyire kreativitást igénylő feladványokat oldottunk meg, amelyek szórakoztatóak is voltak. Nagyon szép délutánt töltöttünk el a középiskola dísztermében.”

Felkészítő tanárok: Gózon Anett, Nagy M. Ágnes

QR Code Business Card